Péntek délután a Dunavarsányt fogadja felnőtt csapatunk a váci stadionban
A Pest megyei I. osztályú bajnokság 28. fordulójában a Vác VLSE – a szombatról előrehozott meccsen – pénteken 17:30-tól a FÉMALK-Dunavarsányt látja vendégül hazai pályán.
Mindkét csapat 37 ponttal várja a vasárnapi találkozót, igaz, mivel a mieinknek 11, az örkényieknek pedig csak 10 győzelmük van, így – a szombati eredmények után – mi állunk a táblázat 6., ők pedig a 7. helyén.
A Vác VLSE célja a márciusban megkezdett szenzációs sorozat folytatása, hiszen március 2. óta kilenc bajnokin nyolc győzelmet arattunk és egy döntetlent értünk el! Az örkényiek nincsenek ilyen jó passzban, az előző négy meccsükből csak egyet nyertek meg, az előző fordulóban pedig hazai pályán kaptak ki 5–1-re a Perbáltól.
Kovács Péter vezetőedző dolgát nem nehezíti sem újabb sérülés, sem eltiltás, így a hosszú ideje maródi Ligetfalvi Dávidon kívül mindenkire számíthat.
Ősszel 1–1-s döntetlen született Örkényben, gólunkat a 68. percben Török Noel szerezte.
Mindenkit szeretettel várunk a vasárnapi mérkőzésre!!! Felnőttek 700 Ft-os támogatói jeggyel léphetnek be a stadionba, míg a Hölgyek, a 65 év feletti nyugdíjasok és a 18 év alatti diákok továbbra is ingyen tekinthetik meg a meccset.