OVI-FOCI CSALÁDI NAP
Az egyesület immár négy éve rendezi meg az Ovi - Foci Családi Napot.
A program célja, hogy megismertesse a kicsikkel és szüleikkel ezt a nagyszerű sportot és az egyesületet.
Család centrikus egyesület lévén, a mini futballisták mellett a tesókra is gondoltunk és rengeteg szórakoztató programmal színesítettük az eseményt. Még be sem léptek a gyerekek a centerpálya területére, máris 2 kedvencükkel találkozhattak, hiszen a váci tűzoltók és rendőrök is ellátogattak hozzánk, hogy a gyerekek kicsit jobban megismerhessék őket. A regisztrációt követően két ajándékkal kedveskedtünk a gyerekeknek, aminek az előző évekhez hasonlóan fontos szerepe volt a délelőtt folytatásában. Az egyik egy gyűjtőkártya volt, amire 4 pecsétet kellett összegyűjteni az alábbi állomások teljesítésével: 1. fogójátékok állomása, 2. célba rúgás, 3. labdavezetés után kapura rúgás, és végül a negyedik, ötödik helyszín meccsezés. Aki megszerzett legalább 4 pecsétet, az a regisztrációs asztalnál jelentkezhetett egy szelet müzliért és ivóléért. A másik ajándék az egyesület címerével ellátott futball labdára hasonlító úgynevezett stressz labda, amit rögtön regisztráció után kaptak meg a gyerekek.
Az állomások mellett kérhettek a csillámtetkót, kifestethették az arcukat, fújathattak lufi állatkát, alkothattak a kreatív sarokban (ahol színezhettek ceruzával, zsírkrétával és különlegesebbnél különlegesebb gyurmaszobrokat gyúrhattak a kicsik), ugrálhattak az ugráló várban, és jóllakhattak az egészség sarokban, ahol több fajta gyümölcs várta őket.
A rendezvényen készült képeket Bartyikné Kósa Erika készítette, köszönjük neki!