Változások az edzői stábban 2021 június 30Általános 1379

A Vác VLSE edzői stábjában több változás történt a nyári holtszezonban, összesen öt trénerünk folytatja máshol karrierjét.

Kezdjük „fentről”: az előző szezonban az U17-es együttest nagyon sikeresen irányító Szabados Tamás a Füzesgyarmat NB III-as csapatának vezetőedzője lett – mostantól már főállásban. Mint korábban beszámoltunk róla, Tamás a bajnoki hajrában a szintén NB III-as Sajóbábony együttesét is irányította, de akkor ezt még a Vác VLSE-ben betöltött edzői munkája mellett tette meg. Mostantól csak a Békés megyeiekre koncentrál.

Az U13-as csapatunkat irányító Schlemmer Balázs visszatért Gödöllőre, míg az U10-es gárdát irányító Vén Gábor a Ferencvároshoz került, ahol utánpótlás kapcsolattartó lesz. Az U8-as csapatunk eddigi edzője, Tóth Tamás az élvonalbeli ZTE FC technikai vezetője lett, míg Bánföldi Zoltán az FC Hatvan női szakágvezetőjeként folytatja.

A távozó edzők pótlásán egyesületünk sportszakmai vezetősége folyamatosan dolgozik, amint konkrétumok lesznek, akkor azokról természetesen beszámolunk honlapunkon.

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék
Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK