Új pozícióban erősíti Hegedűs Csaba a Vác VLSE-t 2021 szeptember 03Általános 1681

A körzetközpont szakmai vezetője Vén Gábor helyett Hegedűs Csaba lett, aki emiatt a Vác FC-ben befejezte aktív pályafutását.

Befejezte profi pályafutását Hegedűs Csaba a Vác FC-ben, és a jövőben a Vác VLSE-ben lát el komoly feladatot: a körzetközpont szakmai vezetője lett. Munkája részét képezik majd a Bozsik-tornák és fesztiválok megszervezése, az óvodákkal, iskolákkal való kapcsolattartás, illetve a tehetségek megszerzése és „pallérozása” egyesületünk számára. A vezetőség egyébként Vén Gábor – aki korábban ellátta ezt a munkakört – Ferencvárosba való távozása után kereste meg Hegedűs Csabát.

Felvázolták nekem ezt a lehetőséget, amelyet átgondoltam, és mivel felelősségteljes beosztásnak találtam, elfogadtam – mondta a 36. életévében járó szakember. – Még nem terveztem, hogy abbahagyom a profi futballt, de úgy gondoltam, hogy ha edzői téren előre akarok lépni, akkor ez egy komoly lehetőség. Hosszú távon tervezek az egyesületnél, amely mellett az NB-s labdarúgás már nem fér bele, mivel a Bozsik-tornák, fesztiválok mindig hétvégén vannak. Azért az aktív futballtól mégsem szakadok el teljesen, amikor mégis adódik rá idő, akkor a Rusvay Gergely által edzett, megyei első osztályú Berkenyében futballozom majd. Jelenleg C licencem van, de mivel kötelező lesz a B licenc, azt is szeretném elvégezni. A korábban általam edzett U12-es csapatot leadtam, ezt Franyó Róbert vette át, a mostani U12-es korosztályt pedig a mostani szezonban Rusvay Gergely irányítja majd.”

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék
Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK