U17-es csapatunk vereséggel kezdte a bajnokságot 2021 augusztus 30Általános 637

Kovács Péter együttese hazai pályán 3–1-es vereséget szenvedett a Kaposvár BFLA-tól.

U17:

Vác VLSE–Kaposvár BFLA 1–3 (0–1)
Vác: Strehó – Tar, Bottó (Tóth N.), Marosi, Mókus (Aradi) – Szunyog, Ceglédi (Filip), Szenvedi – Holdas (Farkas B.), Csölle (Katona), Szunter.
Gólszerzőnk: Ceglédi Krisztofer
Jók: Tar Medárd, Bottó Bence és Szenvedi Zsombor.

Kovács Péter edző értékelése:

Két azonos képességű csapat találkozott az első bajnoki mérkőzésen. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, a kapuk előtt kevés lehetőség adódott. Előttünk adódott az első nagy helyzet, de Holdas a kapust találta el az ötösről. A másik oldalon viszont a vendég támadó egy 16-oson kívüli lövésből megszerezte a Kaposvárnak a vezetést. A szünet után hamar sikerült egyenlítenünk, Ceglédi jól belőtt szöglete egy vendégvédőt érintve került a kapuba. Ezután is nekünk voltak nagyobb lehetőségeink, Csölle hibázott kétszer is ajtó-ablak ziccerben – előbb Szunyog kiugratásából lőtt mellé, majd Farkas beadását lőtte a kapusba. Persze a mi kapunk előtt nem hibáztak a vendégek, kétszer is betaláltak a védőink hathatós közreműködése mellett. A játék képe alapján mindkét csapat nyerhetett volna, de a Kaposvár – elsősorban extra képességű támadója révén – jobban gazdálkodott a lehetőségeivel.
Az első csatát elvesztettük, de a háború még csak most kezdődött!”

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék
Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK