Győzelem Dorogon; új érkezők a keretben
Soros felkészülési mérkőzésén a Vác VLSE 3–1-ra nyert az NB III-as Dorogi FC vendégeként.
U14:
Vác VLSE–Testvériség 5–1 (3–0)
Gólszerzőink: Karaba Kevin (2), Sirkó Márk, Heller Benjámin, Haljárszki Bence.
Kovács Péter edző értékelése:
„Ezzel a győzelemmel bekerültünk a felsőházi rájátszásba, így a tavasszal jó csapatokkal szemben tudják a Srácok megmérettetni magukat. Az első 20 percben kicsit kapkodó játék jellemezte a csapatot, amihez az is hozzájárult, hogy a pálya minősége már nem volt az igazi. Aztán az első gól után már megjött a magabiztosabb, határozottabb játék is. Végig fölényben játszottunk a Testvériséggel szemben, pedig náluk is volt 2-3 jó képességű játékos, főleg a támadósorban. Sorozatban a 3. győzelmünket arattuk és az utolsó őszi fordulótól függetlenül a legjobb 4 közé kerültünk. Ez volt a cél a nyári rajt előtt és a Srácok ezt egyre jobb teljesítménnyel valósították meg. Gratulálok a Csapatnak a mai eredményhez és a jó játékhoz! Az utolsó fordulóban a REAC-hoz látogatunk és szeretnénk győzelemmel lezárni az őszi szezont!”