Vasárnap délután a Dunavarsány együttesét fogadjuk
A Pest megyei I. osztályú bajnokság 27. fordulójában felnőtt csapatunk vasárnap 16:30-tól a Dunavarsányi TE együttesét fogadja a váci stadionban.
A mieink az eddigi 23 mérkőzésen 21 pontot gyűjtöttek, ezzel a 12. helyet foglaljuk el a táblázaton. Az előző három bajnokinkon 7 pontot szereztünk, elkerültünk a kieső pozícióból és ez bizakodásra adhat okot.
Szombati ellenfelünk, a Pilis 38 ponttal a 4. helyen áll úgy, hogy az előző öt mérkőzéséből négyet megnyert. Nem lesz tehát könnyű dolgunk ellenük, de folytatnunk kell a pontgyűjtést.
„Jó pozícióból várjuk az utolsó 5 mérkőzésünket – ecsetelte honlapunknak Kovács Péter vezetőedző. – A Felsőpakony elleni hazai vereség után nagyon mélyről kellett felkapaszkodnia csapatunknak. A srácoknak keménynek és nagyon összeszedettnek kellett lenniük mind fizikálisan, mind lelkileg. Szeretnénk folytatni a pontgyűjtést a Pilis ellen is, hiszen a bajnokság végéig meg kell tartanunk a jelenlegi helyezésünket. Most már csak rajtunk múlik a jövő évi megye egyes tagságunk!”
Ősszel Pilisen 1–0-ra nyert a hazai csapat ellenünk.
Mindenkit szeretettel várunk a mérkőzésre, a belépés továbbra is ingyenes!!!