Szombaton délután a Perbált fogadjuk hazai pályán 2025 április 11Általános 323

A Pest megyei I. osztály 23. fordulójában a Vác VLSE a Perbál SC együttesét fogadja szombaton 16 órától a váci stadionban.

A mieink az elmúlt hetekben aratott győzelmeknek köszönhetően feljöttek 30 ponttal a tabellán a 8. helyre, míg a perbáliak újoncként remekelnek, 45 ponttal a harmadik helyen állnak (úgy, hogy három pontot le is vontak tőlük)! Ráadásul már tíz bajnoki óta veretlenek, így biztosan nem lesz könnyű dolgunk, ennek ellenére Burzi Attila vezetőedző győzelmet remél.

"A tabella jelenlegi harmadik helyezett csapata látogat hozzánk – vágott bele Burzi Attila. – Jó mérkőzésre számítok ellenük és van mit törlesztenünk az ősszel idegenben elszenvedett vereség miatt. Mint többször említettem már, minden mérkőzésre úgy megyünk ki, hogy meg szeretnénk nyerni; ez a meccs sem kivétel. Sérült játékosunk Hugyecz Máté, rajta kívül kisebb betegségek voltak a csapatnál a héten, de reméljük ezek rendeződnek a mérkőzés kezdetéig. Eltiltottunk nincs, Marosi László kiállítás utáni büntetése lejárt."

A találkozó szombaton 16 órától kezdődik a váci stadionban. Mindenkit szeretettel várunk a mérkőzésre!!!

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék
Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK