Győzelem az első nyári felkészülési meccsen
Felnőtt csapatunk egy hete van edzésben és hétvégén már le is játszotta első felkészülési meccsét, amelyet a Heves megyei I. osztályú Gyöngyös otthonában 3-2-re megnyert!
A mieink az előző két bajnokin kikaptak (a Felsőpakony és a Biatorbágy ellen), így továbbra is 14 ponttal a 14. helyről várják a mérkőzést, míg a szombati ellenfél – egy meccsel kevesebbet játszva – 24 pontot szerezve a 9. pozícióban állomásozik. Az előző két mérkőzésüket összesen nyolc gólt szerezve nyerték meg.
Több régi ismerőst is láthatunk szombaton Dunakeszi-mezben, hiszen a keret tagjai közül Lukács Kelemen és Balázs Simon az előző szezonban még az NB III-as Vác FC-t erősítette, továbbá Kiss Róbert, Szunács Martin és Wiedermann Levente is szerepelt korábban Vácott. Egyébként van miért visszavágni, hiszen ősszel a Dunakeszi 4–0-ra győzött hazai pályán ellenünk.
Jó hír, hogy eltiltása után Hegedűs Csaba visszatérhet csapatunkba.
Mindenkit szeretettel várunk a mérkőzésre, a belépés továbbra is ingyenes!!!