Szombaton 13 órakor a Gödöllőt fogadja felnőtt csapatunk hazai pályán - beharangozó 2022 december 09Általános 803

A Pest megyei I. osztályú bajnokság 7. fordulójából, októberről elhalasztott mérkőzésen szombaton 13 órakor a Vác VLSE a Gödöllői SK együttesét fogadja a váci stadionban.

A mieink 14 mérkőzés lejátszását követően 11 ponttal a 14. helyen állnak, míg az előző szezonban bajnoki címet szerző gödöllőiek 30 ponttal a 3. pozícióban állomásoznak, így 19 pont különbség van a két csapat között. Nem lesz tehát könnyű dolgunk, de az biztos, hogy a fiúk mindent kiadnak magukból szombaton.

Kovács Péter megbízott vezetőedző a következőképpen várja a szombati találkozót:

Az nem igaz, hogy a Gödöllő elleni találkozó is csak egy mérkőzés a sok közül – mondta a tréner. – A körülményeket tekintve ez egy becsületbeli ügy. A kialakult helyzetről a pályára lépő játékosok semmit sem tehetnek, de az biztos, hogy szombaton a klubjukért fognak játszani. Az akaratukkal és az elszántságukkal mindent ki fognak adni magukból, hogy méltóképpen képviseljék a csapatukat és a Vác VLSE-t! Nem ők okozták ezt a nehéz helyzetet, de biztos vagyok benne, hogy maximálisan odateszik magukat, bármire legyen is ez elég. Emelt fejjel, büszkén jöhetnek majd le a pályáról a mérkőzés végén, hiszen mások helyett végezték el becsületesen a munkát. Burzi Attilával együtt minden elismerésünk és tiszteletünk az övék! Természetesen a szombati csapat a Mi csapatunk!”

Mindenkit szeretettel várunk a mérkőzésre, a belépés továbbra is ingyenes!

(Fotó: Daru Andrea)

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék
Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK