Szabados Tamás lett a Sajóbábony új edzője, de marad U17-es csapatunknál is! 2021 április 02Általános 247

Klubunk szakmai vezetősége áldását adta trénerünk borsodi szerepvállalására.

Tizenkét fordulóval a bajnokság vége előtt a sajóbábonyi klubvezetőség úgy határozott, hogy bővíti és átalakítja a szakmai stábot annak érdekében, hogy sikerüljön elérni céljukat, a bennmaradást az NB III-ban – számolt be róla a klub közösségi oldala.       

Ennek értelmében a korábbi 21-szeres válogatott támadót, Mészáros Ferencet kinevezték vezetőedzőnek, míg szakmai igazgatóként az U17-es csapatunkat irányító Szabados Tamás csatlakozott a klubhoz!

Szabados Tamás azonban szerencsére nem távozik a Vác VLSE-től, hanem a továbbiakban egyszerre látja el mindkét feladatkörét, a Vác VLSE U17-es együttesének irányítását és a sajóbábonyi szakmai igazgatói posztot.

Mivel Sajóbábonyban csak hetente egy-két napot kell eltöltenem, marad energiám váci feladataimra is – ecsetelte honlapunknak a fiatal szakember. – A cél a bennmaradás elérése a harmadosztályban, amely nem lesz könnyű feladat. A váci szakmai vezetőséggel már egyeztettem és áldásukat adták a borsodi szerepvállalásomra, hiszen csak két hónapról van szó most, nem többről."

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék
Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK