Soroksáron ikszelt U17-es együttesünk a hétvégén 2021 február 01Általános 797

Szabados Tamás csapata újabb felkészülési mérkőzést játszott a hétvégén.

U17:

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Soroksár–Vác VLSE 1–1 (0–1)
Vác: Flamich – Rusvay B., Marosi, Varga I., Makkos G. – Bartha, Heinczinger, Kollarik, Mezey – Cs.Nagy, Burai. Pályára lépett még: Horváth B., Varga L., Nagy M., Tóth
Gólszerzőnk: Cs. Nagy (11-esből)

Szabados Tamás edző értékelése:

A héten látszódott a fiúkon a már 4. hete tartó felkészülés, ami teljesen normális ebben az időszakban. Ennek fényében óvatosságból Szunyogot és Varga Lacit keveset, vagy egyáltalán nem játszattam és kíváncsi voltam Kollarik játékára is, aki elsőre biztatóan mozgott. A mérkőzésen sok helyzetet alakítottunk ki, 3 kapufát rúgtunk, 2-szer a kapusra vezetve szabálytalankodtak ellenünk, mégis néma maradt a síp. Sajnos ezen a meccsen még 1 méterről sem sikerült berúgnunk a ziccert, de igazából amíg ennyi kidolgozott helyzetet tudunk kialakítani, addig nincs ok panaszra – a bekapott gól már annál inkább figyelmeztető. Összességében jól szolgálta felkészülésünket ez a találkozó, és remélem, hogy kielemezve a meccset tanulunk belőle. Gratulálok a fiuknak, jól dolgoztak!

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék
Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK