Nem sikerült a pontszerzés a rangadón U14-es csapatunknak 2021 november 22Általános 715

Nagy Gábor együttese több külső, előre nem látható dolog, és a gyengébb játéka miatt kapott ki a UDSE-től 2–1-re.

U14:

UDSE–VÁC VLSE 2–1 (2–0)
Vác:
Majer Botond – Marinovszky Tamás, Jakobszen Dávid, Gubik Milán, Réti Bálint – Kindricz Máté, Forrai Levente, Rácz Bendegúz – Lázián Tamás, Lukács Bánk, Szklenár Koppány. Csereként pályára lépett: Buzás Zolta, Deskó Gyula, Bajkó Levente, Vass László, Péteri Vince.
Gólszerzőnk: Bajkó Levente

Nagy Gábor edző értékelése:

Sajnos a múlt heti jó teljesítményt nem tudtuk megismételni, pedig a listavezető ellen csak akkor lett volna esélyünk, ha minimum ugyanolyan teljesítményt tudtunk volna a pályára tenni. Ez sajnos nem jött össze. Az első félidőben sajnos sok "külső, előre nem várt dolog” is ellenünk „dolgozott". A 6. percben már cserélnem kellett rosszullét miatt. Kicsit később két játékosom is lejött a pályáról szintén rosszullét miatt – ők később vissza tudtak térni –, ezért sok-sok percen keresztül 10 emberrel játszottunk, amit az ellenfél ki is használt. De, nem lenne korrekt, ha csak ezekre az eseményekre fognánk a vereséget és a gyengébb teljesítményt. Sajnos ezen a napon senki nem nyújtott jó teljesítményt a csapatunkból. Rengeteg volt a hiba. Nem mertük felvállalni a bátor játékot… Talán kicsit "túlgondoltuk" ezt a rangadót. Pedig egész héten szándékosan nem is beszéltünk erről, nem szerettem volna, ha "rágörcsölünk" arra, hogy ez egy olyan meccs, ahol az első és a második játszik egymással. De a srácok fejében ez mégis nagyon benne volt. Jó csapat az UDSE, el kell ismerni! Ellenük csak jó és bátor játékkal tudtunk volna jó eredményt elérni. Ez most nem sikerült, de megyünk, dolgozunk tovább és remélem, a tavasszal majd mi jövünk ki sikeresebben ebből a párharcból."

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék
Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK