Majd’ kilenc év után kerül sor ismét váci városi derbire 2022 szeptember 13Általános 806

A Pest megyei Kupa 3. fordulójában a Vác VLSE szerdán 16:30-tól a Vác-Deákvár SE vendégeként, a deákvári sporttelepen lép pályára, mégpedig a továbbjutás reményében.

Nem a szerdai lesz az első alkalom a történelemben, amikor két váci csapat csap össze egymással. A 2013/2014-es szezonban, egészen pontosan 2013. november 30-án az akkor még Vác FC néven szereplő csapatunk a jelenlegi sportigazgatónk, Steidl Sándor által edzett Vác-Deákvár SE otthonában játszott a Pest Megyei Kupa 4. fordulójában és Rása Gergő duplájával, illetve Gulyás Gábor, Mravik Norbert és Zsolnai Richárd góljaival 5–0-ra győzött.

Majd’ kilenc év telt el azóta, de szeptember 14-én, szerdán ismét váci városi derbire kerül majd sor, amely többek számára pikáns lesz! A csapatok között – ahogyan 2013-ban – most is egy osztálynyi különbség van a javunkra, mivel a Vác-Deákvár SE egy divízióval lejjebb, a Pest megyei II. osztály Északi csoportjában szerepel, ahol 4 forduló után 3 ponttal a 10. helyen áll. Az együttest Rob Kornél, a korábbi kiváló váci labdarúgó irányítja, és további érdekesség, hogy a csapat tagja utánpótlás technikai vezetőnk, Miklián Norbert, aki eddig, ebben az idényben két bajnokin lépett pályára.

A Sportszelet Online-nak Steidl Sándor, egyesületünk sportigazgatója a következőket mondta a meccs előtt:

"Nem tűztünk ki konkrét célokat a Pest Megyei Kupával kapcsolatban, ennélfogva teher, eredménykényszer sem nyomaszthatja a játékosokat. Úgy vagyunk vele, szeretnénk egy jó felkészülési mérkőzést összehozni a Deákvárral, amely ellen több hiányzónk lesz: sérülés, illetve betegség miatt Büki Dániel, Pap Botond, Horváth Bálint, Schmid Kristóf, Konkoly Leon, Gesicz Áron, Tóth Nándor és Máté Erik nem állhat rendelkezésre, a többiek hadra foghatók. Ami a deákvári múltamat illeti, ha nem is rendszeresen, de természetesen elég gyakran kijárok a bajnoki meccseikre, amikor nem ütközik más egyéb elfoglaltsággal."

Mindenkit szeretettel várunk a mérkőzésre!!! Az biztos, hogy váci siker és továbbjutás fog születni, mi pedig bízunk benne, hogy a Vác VLSE csapata örülhet a végén! A következő fordulóba történő továbbjutás ezen az egy mérkőzésen dől el.

(A Sportszelet Online teljes beharangozóját itt tekinthetik meg!)

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék
Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK