Négy gólt szerezve nyert U15-ös csapatunk
Greff Ádám együttese meggyőző játékkal győzött 4–1-re a Debreceni SI ellen.
Az újonnan érkező labdarúgók közül négyen is ismerősek lehetnek, a leginkább Torda Patrik és Tölgyes Ádám, akik tavaly tavasszal még az NB III-as Vác FC-t erősítették. A támadó középpályás Torda Bánkon, míg a védekező középpályás Tölgyes az NB III-as Újpest FC II-ben töltötte az őszt. A támadó Kakuk Erik és a kapus Bajkán Balázs is tagja volt korábban a Vác FC keretének, előbbi most Veresegyháztól tért vissza, míg utóbbi Nőtincsről érkezett. Az ötödik új szerzeményünk pedig a szélső védő Szabó Bence, aki a Testvériségtől igazolt hozzánk.
A kapus Flamich Gergely és a középpályás Heinczinger Barnabás viszont távozott, előbbi Berkenyére, utóbbi Herédre. Elhagyta egyesületünket Sorecz Szabolcs is, aki Szokolyára igazolt, míg Konkoly Leon Pécelen folytatja pályafutását.
Hangsúlyozzuk, hogy azon labdarúgók távozása elé nem gördített akadályt a Vác VLSE, akik személyesen megkeresték a vezetőséget.
Érkezett: Torda Patrik (Bánk-Dalnoki Akadémia), Bajkán Balázs (Nőtincs), Szabó Bence (Testvériség), Tölgyes Ádám (Újpest FC II), Kakuk Erik (Veresegyház).
Távozott: Flamich Gergely (Berkenye), Heinczinger Barnabás (Heréd), Konkoly Leon (Pécel), Sorecz Szabolcs (Szokolya)