Kovács Péter lesz felnőtt csapatunk vezetőedzője tavasszal 2022 december 21Általános 1200

A tárgyalások eredményeként eldőlt, hogy az utolsó őszi, Gödöllő elleni bajnoki mérkőzésen megbízott edzőként tevékenykedő Kovács Péter lesz tavasszal felnőtt csapatunk vezetőedzője, akinek munkáját asszisztens-edzőként Burzi Attila segíti.

A két szakemberünk ezzel párhuzamosan megtartja az utánpótlásban végzett munkáját is, tehát a továbbiakban is Kovács Péter lesz U14-es csapatunk trénere, míg Burzi Attila az U19-es együttes irányítását folytatja.

Csapatunk felkészülése január 4-én, szerdán kezdődik majd, a Pest megyei I. osztályú bajnokság pedig február 18-án folytatódik a 16. fordulóval.

(Fotó: Daru Andrea)

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések

VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék
Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK