Győzelem Dorogon; új érkezők a keretben
Soros felkészülési mérkőzésén a Vác VLSE 3–1-ra nyert az NB III-as Dorogi FC vendégeként.
U17:
Vác VLSE–Kaposvári Rákóczi BFLA 1–2 (0–1)
Vác: Flamich – Varga István, Szunyog, Makkos, Mezey – Balogh, Heinczinger, Bartha, Kollarik – Cs. Nagy, Varga László. Csereként pályára lépett: Horváth, Nagy, Burai, Bezecki.
Gólszerzőnk: Bartha
Szabados Tamás edző értékelése:
„Az első félidőben keveset vállalkoztunk, lassú volt a csapat, ráadásul meg is kaptuk a szokásos szabadrúgásgólunkat. A második játékrészben feljebb toltuk a játékunkat, de megint jött egy egyéni hiba, amit rögtön megbüntetett az ellenfel, és aztán hiába javultunk fel, nem tudtunk egyenlíteni. A minőségbeli különbség most sajnos kijött a mérkőzésen, pedig hetek óta az edzéseken szebbnél szebb megoldásokat látván úgy tűnt, hogy jönni fog a siker. Azonban a mérkőzésen halvány töredékét sem látom, amin dolgozni kell. Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye...”