Két pontot Pilisen hagytunk 2024 március 25Általános 298

A Pest megyei I. osztályú bajnokság 20. fordulójában felnőtt csapatunk 1–1-s döntetlent játszott Pilisen.

PEST MEGYEI I. OSZTÁLY, 20. FORDULÓ

PILISI LK–VÁC VLSE 1–1 (0–0)
Pilis, 150 néző. Vezette: Aszódi Cs. (Kovács II T., Kiss B.)
Pilis: Isztolyka – Kurucz (Verhoczki, 79.), Juhász Z., Nemes B., Kucsván (Sárán, 76.), Bálint, Krizsán, Sipos I., Csikós (Bán, 70.), Félix (Halmos, 82.), Tóth Á. Vezetőedző: Miklósvári János
Vác: Bajkán Balázs – Hugyecz Máté, Balogh Balázs, Tóth Nándor, Szabó Bence – Nagy Zoltán, Torda Patrik, Török Noel (Busák Levente, a szünetben) – Rusvay Balázs (Vas Bulcsú, 81.), Dömök Enrikó (Huber Tamás, 73.), Vén Botond. Vezetőedző: Kovács Péter
Gólszerző: Sárán (87.), ill. Nagy Z. (56.)

Kovács Péter vezetőedző értékelése:

„A mérkőzés első félidejében széllel szemben kicsit bátortalanul játszottunk, a játék is kiegyenlített volt. A szünet után viszont már összeszedetten, határozottabban mentünk fel a pályára és hamar meg is szereztük a vezetést. Ezután megvoltak a lehetőségeink a találkozó lezárására, jól játszott a csapat, két-három ziccert viszont sajnos kihagytunk. Ahogy az pedig ilyenkor lenni szokott, büntetett a futball és nem sokkal a befejezés előtt kiegyenlített a hazai csapat. Bosszantó, mert a játék összképe és főleg a második félidő alapján kettő pontot hagytunk Pilisen! A 17 éves Vas Bulcsú a hétközi kupamérkőzés után a bajnoki mérkőzésen is bemutatkozott a felnőttek között, gratulálunk hozzá!”

Csapatunk ezzel a döntetlennel már 22 pontos, s előreléptünk a táblázaton a 11. helyre. Folytatás március 30-án, szombaton, 15 órakor a Bugyi ellen hazai pályán.

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék
Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK