Győzelem az első felkészülési mérkőzésen 2023 január 21Általános 763

Felnőtt csapatunk a visszatérő Torda Patrik és Török Noel góljával 2–0-ra győzött az Ikarus otthonában.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Ikarus BSE–Vác VLSE 0–2 (0–1)
Budapest, Ikarus-pálya.
Vác, 1. félidő:
Fehér Á. – Hugyecz, Marosi, Fazakas, Mókus – Török, Nagy Z., Torda – Rusvay B., Sós, Vén B. 2. félidő: Flamich – Hugyecz, Rusvay B., Marosi, Mókus  – Török (Sós), Nagy Z., Torda – Csölle, Geschitz, Vén B.
Gólszerzők: Torda, Török.

Kovács Péter vezetőedző értékelése a mérkőzésről:
„A felkészülés alatt most sikerült először nagypályára lépnünk és azon gyakorolni, igaz, a találkozó előtt esett hó kicsit nehezítette a körülményeket. Azt kértük a játékosoktól, hogy próbáljanak meg minél többet labdát birtokolni, sokat passzolni és élvezni a játékot. Az első félidőben zárt védekezéssel szemben kellett játszanunk, amit sok mozgással és intenzív passzokkal próbáltak a srácok megbontani. Egy szép átemeléssel Torda Patrik révén vezetést is tudtunk szerezni. A második játékrészben már nyíltabban játszott az Ikarus, így a játékunk még több lehetőséget eredményezett a hazai kapu előtt. Lendületesen és kombinatívan játszott csapatunk. Sok helyzetet sikerült kialakítani és egy újabb kapus felett átemelt labdával – amit Török Noel lőtt – már kettővel vezettünk. Percekkel a vége előtt egy felesleges durvaság miatt – Sós Rolandot ütötte meg egy hazai játékos, aki orrvérzéssel és orrtörés gyanúval jött le a pályáról – a játékvezető lefújta a mérkőzést. Szerencsére, mint másnap kiderült, nem tört el Roli orra!
Összegezve a látottakat, jó volt látni a csapat felszabadult, önfeledt játékát. Magabiztosan és határozottan játszottak a srácok, mind védekezésben, mind támadásban. Kombinatív és látványos játék zajlott az egész mérkőzés alatt, ahogy a srácok a végén megfogalmazták: örömfoci volt a mai találkozó. Többet kaptunk – Burzi Attilával együtt
, mint amit vártunk és ezért gratulálunk a csapatnak!”

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék
Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK