Péntek délután a Dunavarsányt fogadja felnőtt csapatunk a váci stadionban
A Pest megyei I. osztályú bajnokság 28. fordulójában a Vác VLSE – a szombatról előrehozott meccsen – pénteken 17:30-tól a FÉMALK-Dunavarsányt látja vendégül hazai pályán.
Szombati ellenfelünk eddig csak két bajnokit játszott – a Perbál elleni meccsét elhalasztották –, ezeken pedig négy pontot gyűjtött, tehát még veretlen. A mieink három bajnokiból egyet nyertek meg (Veresegyházon 1–0-ra), míg kétszer kikaptunk, így most itt a lehetőség a javításra. Kovács Péter vezetőedző szerint a koncentráción van még mit javítani:
„A mérkőzéseink nagy részében a védekező játékunk megfelelő, fegyelmezett. A koncentrációban viszont erősödnünk, fejlődnünk kell, hiszen két találkozót is az utolsó percekben buktunk el. Viszont a támadójátékban továbbra is nagyon vékonyak vagyunk annak ellenére, hogy elég területünk van hozzá és sokan fel is érünk az ellenfél 16-osára a támadásainknál. Keveset lövünk kapura és még kevesebbet is találjuk el. Pedig lövésből lesz a gól...”