Győzelem Dorogon; új érkezők a keretben
Soros felkészülési mérkőzésén a Vác VLSE 3–1-ra nyert az NB III-as Dorogi FC vendégeként.
A Pilis elleni múlt heti, 5–1-s idegenbeli sikerrel elkezdtünk felzárkózni a középmezőnyhöz, de az utolsó őszi forduló előtt 15 ponttal még mindig a bajnokság 12. helyét foglaljuk el és a vasárnapi eredménytől függetlenül ebben a pozícióban is „telelünk” majd. A biatorbágyiak két hellyel jobban állnak a mieinknél, 20 ponttal a tizedikek.
Örömteli hír, hogy Cserni Ákos felépült betegsége után, Dömök Enrikó és Szabó Bence viszont továbbra is sérült, míg Varga Lászlóra sem számíthat a szakmai stáb. Eltiltottunk szerencsére nincs.
Burzi Attila vezetőedző szerint az utolsó mérkőzésen szeretnénk szépen búcsúzni az ősztől és mindenképpen pontot, pontokat akarunk szerezni.
Érdekesség, hogy a Biatorbágy keretében szerepel az a Páles Tamás, aki több éven át segítette remek játékával az akkor még Dunakanyar-Vác néven szereplő váci csapatot két etapban is erősítette, először 2006-tól 2007-ig, majd 2009-től 2013-ig.
A találkozó a Biatorbágy műfüves pályáján, a Forrás utcában kerül megrendezésre!
Hajrá, Vác!