A Vác VLSE aranyérmet szerzett a 6. Mózner János emléktornán! 2022 március 16Általános 666

A Rusvay Gergely és Pápa Dávid által irányított csapatunk megérdemelten győzött, a torna történetében először, sőt, az aranyérem mellett három különdíjat is bezsebeltünk.

Hatodik alkalommal rendezték meg a Mózner János Emléktornát a Dunakanyar Régió UFC egyesület szervezésében Vác Város Sportcsarnokában. A torna az U12-es korosztály részére kerül minden évben lebonyolításra és olyan csapatok kapnak meghívást az eseményre, amelyeknél vagy futballozott, vagy edzőként tevékenykedett Mózner János.

János meghatározó tagja volt annak a váci csapatnak, amely 1987-ben – megnyerve a másodosztályt – először jutott fel az élvonalba, majd később kiváló munkát végzett edzőként az utánpótlásunkban, illetve remek eredményeket ért el felnőtt csapatunk szakmai munkáját irányítva is.

Az idei mérkőzések a sok jelenlévő szülőnek, a rendező egyesület kiváló szervezésének és a különleges lebonyolítási rendszernek köszönhetően remek hangulatban zajlottak és igen izgalmas, magas színvonalú összecsapásokat hoztak.

Külön öröm számunkra, hogy a Rusvay Gergely által irányított Vác VLSE U12-es csapata - a vándorserleg eddigi történetét tekintve először - először zárta tornagyőztesként a rendezvényt!

Eredményeink

Csoportmérkőzések:

Vác VLSE–Újpest FC 4–2

Vác VLSE–Puskás Akadémia 2–2

Vác VLSE–FC Hatvan 13–1

Vác VLSE–Dunakanyar Régió UFC 3–0

A döntőben:

Vác VLSE–Puskás Akadémia 5–3

Az aranyérem mellett három különdíjat is bezsebeltünk. A legjobb kapus díját hálóőrünk, Pesti Viktor kapta, illetve a 4 társgólkirály közül kettő gólvágó is tőlünk került ki Martinkovics Martin és Tirol Dominik személyében. Sőt, Martin az All Star csapatba is bekerült!

Rusvay Gergely edző a következőképpen értékelte a Tornát:

„Egy nagyon színvonalas tornán vettünk részt, amivel évről-évre ápoljuk Mózner János emlékét! Gratulálok a srácoknak, megérdemelték az első helyet! Sok jó teljesítmény volt! Egy évig most miénk a vándorserleg! Nyugodj békében Jani bá!”

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék
Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK