A 2. helyen végzett U19-es csapatunk csoportjában! 2021 december 17Általános 1422

Szalai Attila együttese megnyerte utolsó két meccsét, így az Alap csoport 2. helyén végzett 21 ponttal és várhatja a tavaszi folytatást az új csoportban!

Véget ért az alapszakasz U19-es együttesünk számára. Szalai Attila csapata megnyerte utolsó két meccsét a Kaposvár és a ZTE ellen, így 7 győzelemmel és 4 vereséggel, 21 ponttal a Várda Akadémia mögött a második helyen végzett csoportjában!

Az utolsó két meccsen működött az, amit korábban is elképzeltünk, de néhány mérkőzésen nem tudtunk megvalósítani – értékelt honlapunknak Szalai Attila. – Nyilván még szebb lett volna az első helyen végezni, de a második hely is rendkívül nagy fegyvertény. Így tavasszal a középső csoportban folytatjuk; a mi csoportunk első négy helyezettje és a Kiemelt csoport utolsó négy helyezettje alkot majd egy új csoportot nyolc csapattal – ez azt jelenti, hogy országos szintet nézve a legjobb 16-ban vagyunk! Januárban elkezdjük a felkészülést, elsőként futóprogrammal. Továbbra is azért dolgozunk, hogy minél több fiatal felkerüljön az első csapathoz – már biztos, hogy hárman biztosan a felnőtteknél kezdik a felkészülést, Flamich Gergely és Konkoly Leon mellett Varga László.” 

U19-es csapatunk őszi eredményei:

PMFC–Vác VLSE 3–2

Vác VLSE–Gyirmót SE Győr 4–3

Vác VLSE–Békéscsaba 2–0

Budai FC–Vác VLSE 0–3

Vác VLSE–Szeged-Csanád GA 2–0

Paksi FC–Vác VLSE 0–3

Vác VLSE–Várda Labdarúgó Akadémia 0–1

Vác VLSE–Kecskeméti TE LA 0–2

UTE–Vác VLSE 3–2

Kaposvár–Vác VLSE 0–2

Vác VLSE–ZTE 4–2

A bajnokság góllövőlistáját a váci Varga László nyerte 11 találattal!

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék
Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK