Siker az első nyári felkészülési mérkőzésen
Felnőtt csapatunk az első nyári felkészülési meccsen a Testvériség SE otthonában 3–1-re győzött.
U19:
Vác VLSE–BVSC 1–2 (0–1)
Gólszerzőnk: Aszódi
Burzi Attila értékelése:
„A tabella első helyezett csapatát fogadtuk hazai pályán, akik ellen jó és színvonalas mérkőzést tudtunk játszani és azt gondolom, hogy egyenlő partnereik voltunk a mérkőzés folyamán. Jól védekeztünk és ennek meg is volt az eredménye. Csak egy vitatható büntetőt tudtak értékesíteni, mi ellenben egy szép pontrúgás után tudtuk egyenlíteni. Sajnos a 86. percben szintén egy vitatható büntetővel elvitték tőlünk a három pontot. Összességében jó mérkőzést játszottunk, ahol igazságosabb lett volna a döntetlen.”