Győzelem a felkészülési időszak zárásaként
Felnőtt csapatunk utolsó felkészülési mérkőzésén a 43. sz. Építők SK ellen 2–0-ra győzött.
„A nyári felkészülésünk jól sikerült, de nyugodtabb lennék, ha a BLSZ-ban játszanánk... – vágott bele viccesen csapatunk vezetőedzője. – Mindössze egy felkészülési meccsen szenvedtünk vereséget, de ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Az tény, hogy fiatal a csapatunk, talán a legfiatalabb a megyében – ennek lesznek előnyei es hátrányai. Nincsenek helyezésbeli elvárások a csapat felé, de nyilván szeretnénk minél jobban szerepelni, az alapcél pedig az, hogy maradjunk bent. Nem számítok könnyű évre, hiszen kulcsjátékosok távoztak tőlünk, de így is sokat futó, lendületes csapatot szeretnék a pályán látni az előttünk álló szezonban is. Az új játékosokkal kapcsolatban elmondhatom, hogy a legutóbb Érden futballozó Pallagi Botond másfél éves lemaradással küzd, tehát idő kell neki, hogy utolérje magát, de ő olyan karakter, akire szüksége van az öltözőnek. Remélem, hogy azokon a holtpontokon, amik biztosan lesznek, átlendíti majd a csapatot. A szintén visszatérő Szunyog Gyuritól is azt remélem, hogy meghatározó játékos lesz, de neki is van még lemaradása van, mivel az utóbbi időszakban keveset játszott. Harmadik érkezőnkre, a 43. Sz. Építőktől érkező Szabó Gáborra pedig kapusposzton számíthatunk.”
Első ellenfelünk, a volt váci játékos, Andrási Zoltán által irányított Dunakanyar SE-Szentendre újoncként szerepel a bajnokságban – a jogot a II. osztály Északi csoportjának megnyerésével vívta ki.
„A Szentendre újoncként sok játékost igazolt, kerete átalakult, ennek ellenére továbbra is jó csapat egy rutinos edzővel – folytatta Burzi Attila. – Egy jó rajt biztosan előre tudja vinni a csapatot; hazai pályán mint mindig, most is győzelemre törekszünk!”
A hazai mérkőzésekre továbbra is támogatói jegyet értékesítünk 1000 Forintért (aki szeretné, az persze nagyobb összeget is adhat), míg a 14 év alatti gyermekek és a nők ingyen léphetnek be a mérkőzésekre! Mindenkit szeretettel várunk szombaton 17:00 órai kezdettel az újonc Dunakanyar SE-Szentendre elleni mérkőzésre!
Csapatunk kerete így alakult át a nyári átigazolási időszakban:
Érkezett: Pallagi Gábor Botond (Érd), Szunyog György (Iváncsa), Szabó Gábor (43. Sz. Építők).
Távozott: Torda Patrik (Dunakeszi), Nagy Bence (Esztergom), Huber Tamás (FÉMALK-Dunavarsány), Török Ákos (Fővárosi Vízművek), Nagy Zoltán (Gödöllő), Szabó Bence (szünetelteti a pályafutását).