Karácsonyi évzáró ünnepség 2017 december 20Általános 451

A korábbi hagyományoknak megfelelően – a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében - idén is...

A korábbi hagyományoknak megfelelően – a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében - idén is megrendezésre került az Egyesületi Karácsony. Először Pető Tibor egyesületi elnök köszöntötte az Egyesület tagjait, szülőket, támogatókat, meghívott vendégeket, majd Baranya István sportigazgató értékelte az évet. Ezt követően meghívást kapott a korosztályos csapatok kiemelkedő játékosainak, edzőiknek adott át elismerő díjat Pető Tibor, Baranya István és Both József szakmai igazgatótó. Elismerést kaptak a támogatók, szponzorok, óvodavezetők, iskolaigazgatók és a partner egyesületek vezetői is.

Munkatársunk Talapa Lili által szervezett ünnepség en fellépett Fehér Lili zongoraművész, a Tánccipőbe Bújt Álom Tánccsoport, akik színvonalas, kiváló műsorral szórakoztatták a vendégeket. Végül az Egyesület állófogadásra invitálta a vendégeket.

December 20-án tartotta az egyesület – immár tizedik alkalommal – évzáró karácsonyi gáláját a Madách Imre Művelődési Központban. A színházterem megtelt a fiatal sportolókkal, hozzátartozóikkal és a meghívott támogatókkal, vendégekkel.
Az ünnepséget városunk fiatal tehetsége, a Dunakanyar Hangja 2015 győztese, Fehér Lili nyitotta meg gyönyörű énekével. Az estet a Tánccipőbe búj álom táncosainak produkciói színesítették. 

 

Pető Tibor elnök ünnepi beszéde után a legkisebbek, az ovisok örvendeztették meg a nézőket zenés műsorszámukkal.
Az est folyamán minden korcsoport edzői és játékosai színpadra álltak, hogy átvegyék az elismeréseket (gólkirály, legjobb játékos, legszorgalmasabb játékos, legtöbbet fejlődött játékos stb) és az ajándékokat. Minden csapatot hangos üdvrivalgás és taps fogadott.

Természetesen az egyesület támogatóiról sem feledkeztek meg a szervezők, egyenként köszönte meg munkájukat Pető Tibor elnök, Baranya István sportigazgató és Both József szakmai igazgató.
A gálát állófogadás zárta.
Az évzárón készült fotókat Bartyik Balázsnak, egyesületünk gyúrójának köszönhetjük.

További fotók megtekintése >>>

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék
Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK